ÖnÉletrajz

Matosics Ágnes

1978 nyarán születtem Pécsen. Általános és középiskolai tanulmányaimat Pécsen végeztem.

Már gyermekkoromban is nagyon szerettem rajzolni, de ennek első lépcsőfoka, mikor is megcsapott az ihlet, arra, hogy komolyabban is űzzem ezt a remek, csodálatos foglalkozást, akkor csapott meg, mikor elkezdtem segíteni a legnagyobb magyar közösségi hálót abban (magyarvagyok.com), hogy a magyar művészek életét, munkásságát, alkotásait és elismeréseit összegyűjtsük egy nagy csokorba. Ez 2010-ben kezdődött részemről és ekkor ástam bele magam a grafikai alkotásokba nagyon mélyen. Tanulmányoztam sok festő és grafikus munkáit és utána olvastam mit, mivel és hogy, milyen technikával jó készíteni. Ami még segített az autodidakta fejlődésemben, hogy rengeteget gyakoroltam, és minden szabad időm, amit tehetek a mai napig alkotással telik. Néha nehézkes időt szakítanom az alkotás örömére, mert szerencsémre, nagycsaládos édesanyaként, a 3 fiam és a kislányom segít beosztani a napom. :-)

Mindig vonzott a rajzolás és autodidakta módon tanultam, tanulok rajzolni. Hobbinak indult, de mára már a szenvedélyemmé vált a rajzolás és ezen belül a portré rajzolás. Magam szórakoztatására, ajándékba is és rendelésre is rajzolok.
Leginkább a portré rajzolásban találtam meg azt ami leköt és amit nagyon szeretek csinálni, talán mert olyan, mint ha életet lehelnék a rajzaimba a ceruzámmal. Törekszem arra, hogy minél realisztikusabbak legyenek az alkotásaim a portrékat illetően. A kezdetekben szénnel rajzoltam, de mára már inkább a grafittal illetve a pasztellel szeretek dolgozni. Terveim vannak a jövőre nézve még, több technikával készült portrét is szeretnék alkotni, értem ez alatt a pirografiát és a gravírozást és a festést is.

Kiállításaim:

-2016. Pécs Origó-Ház, "Művészek a Művészekért"; A zöld szem rajzom állandó kiállításon, ahol nem csak megnézni, hanem megvásárolni is lehet a rajzot, amit az Origó-Háznak ajánlottam fel, ahol több festő és grafikus is szintén ezzel a céllal állította ki alkotásait.

-2017.02.24. Pécs "Szívvel, lélekkel" című csoportos kiállítás a Pepitában

-2017.10.10. Pécs "Őszi Quartett" című csoportos kiállítás az Apáczai Művelődési Központban

A munkáimat itt tekintheti meg:

Elérhetőség

Ágnes grafit rajzai bubi103@freemail.hu